A Worldwatch Intézetnek a 2010. évi jelentésében kifejtett álláspontja szerint a Föld gyorsan növekvő népességének élelmiszer-ellátásában az jelentheti az egyik megoldást, ha a fő hangsúlyt az élelmiszer-termelés mindenáron való növeléséről az élelmiszer-hulladékok képződésének megakadályozására, illetve fékezésére és a szegény országok önellátásra irányuló törekvésére helyezik át. Az intézet munkatársa, Brian Halweil hozzátette: “Itt természetesen nem vagy-vagy helyzetről van szó. A hangsúlyt még sokáig a termelésre kell helyeznünk, de ha megnézzük, hogy az élelmiszerlánc különböző pontjain (farmokon, feldolgozó helyeken, háztartásokban) mennyi élelmiszer-hulladék keletkezik, és mennyi vizet használnak el feleslegesen, akkor láthatjuk, hogy a jelenlegi élelmiszer-hasznosítás menynyire pazarló”.

Az élelmiszerhulladékok teljes mennyiségéről a szakirodalomban nagyon különböző becslések vannak forgalomban, de a legjobban szervezett élelmiszerláncban is 25-50 százalékra tehető a globális élelmiszertermelés veszteségének aránya. A problémát tehát elsősorban a láncszemek illeszkedésében kell keresni és kiküszöbölni. Még az éhező országok között is vannak olyanok, amelyek jelentős mennyiségű felesleget termelnek növényi termékekből. Az intézet jelentése alapján 1980 és 2009 között a globális termelés árpából, kukoricából, kölesből, zabból, rizsből, rozsból, cirokból és búzából együtt mintegy 55 százalékkal emelkedett. Ezért joggal tehető fel a kérdés, hogy ezzel egy időben miért növekedett az éhínség mégis a világban.

Halweil szerint a magánkézben lévő élelmiszeripar — a nemzetközi szervezetekkel összefogva — sokat tehet az élelmiszerlánc hatékonyságának növelése és a hulladékképződés csökkentése érdekében. Ennek eszköze lehet a hatékonyabb (tudományos alapokra helyezett) elosztás és az alapanyagoknak a fogyasztáshoz közelebbi forrásból való beszerzése. Az élelmiszerellátás körzetekre való felosztása (a globalizációra való törekvés helyett) azzal az előnnyel is együtt járhat, hogy az élelmiszer-biztonság nagyméretű katasztrófáit (fertőzés, terméskiesés, megsemmisülés, stb.) jobban el lehet kerülni.

[boilerplate plate=”mh-2011-03″]