A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA az Európai Bizottság támogatásával „Vidék Kaland” címmel programot indít. A Program célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdaság működését, az élelmiszer előállításban és társadalomban betöltött szerepét, tájékoztatást adjon az európai agrár- és vidékfejlesztési támogatások működéséről, indokoltságáról.

A pályázat célja

Jelen pályázat keretében azoknak a kimondottan városokban élő fiataloknak a jelentkezését várja az AGRYA, akik érdeklődnek a mezőgazdaság gyakorlata, egy családi gazdaság mindennapjai iránt és rövid időre szívesen bekapcsolódnának az ott zajló munkába.

A program részeként gyakorló fiatal gazdák (35 év alatti fiatalok) fogadják a 35 év alatti, de 18 évnél idősebb városi fiatalokat egy hétre a gazdaságukban. Ez alatt az időszak alatt 5 munkanapon a résztvevő városi fiatalok aktívan részt vesznek a gazdaságban zajló aktuális munkában a fiatal gazda társaságában, annak irányítása és felügyelete mellett.  A résztvevők a fiatal gazda munkarendjéhez illeszkedő munkarend szerint dolgoznak, amely hosszabb lehet napi 8 óránál. Ez is biztosítja, hogy megismerjék egy-egy családi gazdaság mindennapi működését, a gazdálkodók valós életét, tevékenyégét.

A városi fiatalok fogadása a mezőgazdasági betakarítási csúcsidőszakra -2011. június végétől –augusztus közepéig- esik. Így a résztvevő fiataloknak az ebben az időszakban természetes, hosszított munkarendben kell közepesen nehéz fizikai munkát végezniük.

A jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy a program során szerzett élményeikről, benyomásaikról és véleményükről az AGRYA által megjelölt kommunikációs csatornákon – külön weboldalon blog, Facebook, Twitter – tájékoztatást adnak, fényképeket, esetlegesen videókat töltenek fel.

A résztvevők ezen túl vállalják, hogy a programról hírt adó sajtó termékeknek (újság, rádió, televízió) nyilatkoznak.

A résztvevők az elvégzett munkájukért bérezésben nem részesülnek. A foglalkoztatás munkajogi kereteit az un. alkalmi munkavállalás adja. Az ehhez kapcsolódó napi adó fizetési kötelezettséget a fogadó fiatal gazda teljesíti. A fogadó fiatal gazda biztosítja a tartózkodás idejére az ellátást (szállás, étkezés) és szükség szerint munka- és védőruházatot.

A fogadó fiatal gazdák előzetes listáját a melléklet tartalmazza. A lista bővülhet. A programban résztvevő fiatalokkal történő egyeztetés után kerül meghatározásra a látogatás ideje és a fogadó fiatal gazda személye. Egy fiatal gazda egy időben legfeljebb két fiatalt fogad.

A részvétel ingyenes, részletes pályázati felhívás és űrlap letölthető innen:

Csatolt dokumentum:
videk_kaland_palyazati_felhivas_pdf.pdf

Csatolt dokumentum:
videk_kaland_jelentkezesi_lap.rtf

www.agrya.hu