Csongrád megyei őstermelő vagyok. Évről évre ugyazokat a növényeket termesztem: a korai szezonban gyökérzöldségeket fóliában, a nyáriban szabadföldi burgonyát, a későiben pedig fóliás kápia paprikát.

Az áru nagy részét főleg a környékbeli felvásárlóknak értékesítem. Ők évek óta stabil partnereim, akik felveszik az áru nagy részét, többé-kevésbé megfelelő áron. A minőségileg kifogásolható vagy nehezen eladható mennyiséget pedig éjjelente a nagybani piacon adom el, sokszor román felvásárlóknak, akik gyakran kivárják a reggelt, az olcsó ár reményében. Ők is tudják, hogy reggel a gazdának már a földön a helye, és ilyenkor már szinte mindegy mennyiért, de odaadjuk az árut, csak ne kelljen hazavinni és kidobni.

Magadra ismersz, kedves kolléga?

Ha igen, akkor azt is tudod ugye, mennyire vágyunk egy kicsivel nagyobb biztonságra, több lábon állásra, stabilabb piacra? Ugye előfordult, hogy a betakarítást meghiúsította a korai fagy, vagy azt a termést tette tönkre a hűvösebb nyár, amit arra az évre stratégiai volumenként terveztél be. Minden télen azon gondolkodtam, mi legyen a jövő évben, hogyan tudnám portfoliómat vagy piacomat bővíteni úgy, hogy az nagyobb biztonságot adjon a mindennapjaimhoz.

Az internet az elmúlt években mindannyiunk életében megjelent, s a család után szépen lassan én is megismerkedtem a világhálón böngészés rejtelmeivel. Láttam, hogy gombamód elkezdtek szaporodni a különböző internetes piacterek, gazdakörök, szövetkezetek, akik regisztrációs díjért, havidíjért vagy jutalékért cserébe ígérnek stabil belföldi és külföldi felvevőpiacot, átvállalják a piacszerzés nyűgjeit, csakhogy mi, gazdák azzal foglalkozzunk, amihez értünk. Nem tudom, másnak milyenek a tapasztalatai, de a mi szakmánk a hozzáértésen és tapasztalaton túl a bizalmon is alapul, és úgy gondolom, hogy nem lehet értékesíteni paprikát anélkül, hogy azt a vevő előtte ne nézné meg, hogy ne történjen egy kézrázás, még mielőtt a szezonra szóló terménymennyiség adásvételéről megegyeznénk.

Társaimmal ezért 2010 nyarán úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy olyan internetes mezőgazdasági közösséget, ahová bárki beléphet anélkül, hogy egy fillért is kellene fizetnie. A közösségi oldalak mintájára minden gazda felállíthat egy piaci standot, ahová virtuálisan kiteheti mindazon termékeit, amiket eladásra kínál — megjelölve határidőt, árat, minőséget, a kínált mennyiséget és bármilyen információt, amit közölni szeretne a vevőivel. Ugyanilyen standot fel tud állítani a felvásárló vagy akár a zöldség-gyümölcs kiskereskedő is; ő szintén kirakhatja a standjára azokat a termékeit, amiket keres. Ha egy felvásárló kiteszi a standjára, hogy kápia paprikát keres, arról azonnal értesítést kapok emailben, ha az én standomon kápia paprikát kínálok. Bár ez önmagában még nem garancia az üzletkötésre, viszont a két felet összehozhatja, és legyünk 200 km-re egymástól, akkor is rajtunk múlik, sikerül-e üzletet kötnünk.

Az oldalnak “Az Európai Online Nagybani Piac” nevet adtuk, és az ag-rarium.eu cím alatt érthető el. Az európaiságot mi, termelők nagyon fontosnak tartjuk, hiszen sokunk nemhogy az országhatáron túlra, de a megyén kívülre sem értékesít — kivéve, ha a nagybanin nem botlunk bele egy külföldi vevőbe. Ezért tartjuk kiemelt célunknak azt, hogy kitörjünk a megszokott hazai keretekből, ez adja meg a lehetőségét annak, hogy megismerjünk szerb vagy román felvásárlókat, de elméletben egy orosz konzervgyár is megtalálhat minket.

Mostanra, fél évvel az oldal elindítása után, immár több mint 200 magyar gazda, felvásárló, nagy- és kiskereskedő alakított ki az oldalunkon standot. Idén négy olyan, az ország különböző pontján dolgozó felvásárlóval tárgyaltam, akiket érdekelhet burgonya vagy paprika. Ha valamiért, ezért már megérte a rengeteg munka. Immár hat nyelven érhető el az oldal, és a magyar piac mellett már a román, szlovák, szerb, horvát, orosz, angol és német leendő partnereink számára is nyitva áll. Lehet az oldalon egyénileg és szövetkezve is standot állítani, tehát ha két gazda együtt kíván megjelenni, arra is van lehetőségük.

Ezt a cikket ugyanannyira szánjuk figyelemfelkeltőnek, mint valamennyire reklámozásnak — a kedves Olvasó többet megtudhat nonprofit kezdeményezésünkről az agrarium.eu-n. Csak akkor járunk sikerrel, ha a magyar agrárpiaci szereplőkön túl először a szomszéd országok mezőgazdasága, majd szépen lassan egész Európa megismeri az oldalunkat. Minden okunk megvan arra, hogy higgyünk ennek a hazai kezdeményezésnek az európai sikerében — egy olyan lehetőségben, amely díjmentesen biztosít mindannyiunknak internetes jelenlétet, esélyt a piacszerzésre, a nagyobb biztonságra.Sikeres szezont kívánunk mindannyiuknak!

Az agrarium.eu csapatának nevében

Rákóczy Ferenc — ötletgazda, termelő

Tanács Róbert, Mányi Gábor, Derjanecz Vilmos és Kása István — ásotthalmi őstermelők

Dobák Péter — ásotthalmi borász, továbbá az oldalunk programozója és fejlesztője

[boilerplate plate=”mh-2011-04″]

http://agrarium.eu/