Módosíthatja a kormány a termékek egységárának feltüntetésére vonatkozó szabályozást a tojáspiaci anomáliák miatt – közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT). A szervezet szerint a kereskedelmi láncok vevőcsalogató céllal az S-méretű tojásokat látszólag olcsóbban kínálják, de a fogyasztók a normál nagyságú termékekhez képest összességében kisebb tojástömeget vesznek. Ezért az “ár-súly arányt” tekintve a vásárlásra ráfizetnek, mert a termékekhez drágábban jutnak.
A BTT információi szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter támogatja a terméktanács kezdeményezését, így a rendeletmódosítás előkészítése hamarosan megkezdődik. A javasolt jelölési rendszerre van már példa az uniós tagállamokban, mivel például Olaszország is hasonló szisztéma működik. A szabályozási változtatások mellett azonban – hívja fel a figyelmet a terméktanács – szükség lenne arra is, hogy tájékoztatási kampány hívja fel a fogyasztók figyelmét az érdekeiket szolgáló kettős árjelölés előnyeire. Ehhez pedig állami forrásokra épülő kommunikációs program kellene – hangsúlyozza a BTT.
Teljes cikk..