Mézvásár

Augusztus első hétvégéjén, szombaton – immár 25. alkalommal – rendezik meg Jászberényben a nemzetközi mézvásárt és méhésztalákozót, amelyet a méztermelők, a méhészeti eszközgyártók valamint a forgalmazók legnagyobb magyarországi szakmai eseményeként jegyeznek.

A negyedszázados fennállását ünneplő rendezvényen 6-7 ezer emberre számítanak, a magyarok mellett, olaszokat, szlovénokat, valamint Szlovákiából felvidéki illetve Romániából erdélyi résztvevőket is várnak – közölte Molnár György főszervező, a Szatmári László Jászsági Méhészegyesület elnöke az MTI-vel.
A szakmai és szórakoztató elemeket egyaránt tartalmazó programban ezúttal is folytatódik az a már korábban útjára indított kezdeményezés, hogy a méhészek ne csak a méz előállításához értsenek, hanem a termékek eladásának fogásait is minél jobban megismerjék – tette hozzá az egyesületi elnök.
Tájékoztatása szerint a találkozóra 140 kiállító jelentkezett előzetesen, többsége méhészeti eszközgyártó és forgalmazó, de felvonulnak a mézből készített termék előállítói is kóstolókkal és bemutatókkal.

MTI