Még csaknem két hétig, augusztus 16-ig lehet benyújtani pályázatot a Vidékfejlesztési Minisztérium által meghirdetett, „Fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások” elnevezésű programra. A támogatás keretösszege mintegy 4 milliárd forint, amely a mezőgazdasági tevékenység megkezdéséhez vehető igénybe, a költségek fedezetére vagy fejlesztési célra. Ez magába foglalja a termőföld, illetve állatállomány vásárlást, valamint a termelő tevékenységhez kapcsolódó mezőgazdasági vagyoni értékű jogok, gépek, épületek és készletek, egyéb tárgyi eszközök beszerzésének költségeit. „A pályázat keretében azok a 18 és 40 éves kor közötti mezőgazdasági termelők kaphatnak egyszeri, vissza nem térítendő támogatást, akik most kezdenek gazdaságalapításba.
A program másik célja az agráriumban dolgozók elöregedési folyamatának visszafordítása.

K&H Bank