idokep.hu

A kárenyhítési hozzájárulásnak szeptember 15-ig be kell érkeznie a Mezőgazdasági ésVidékfejlesztési Hivatal (MVH) számlájára – hívja fel a kockázatkezelési közösségben kötelező tagsággal rendelkező, illetve az egységes kérelemben nyilatkozatukkal önkéntes tagságot vállaló mezőgazdasági termelők figyelmét a Magyar Agrárkamara legfrissebb tájékoztatójában.
A mezőgazdasági termelő a használatában lévő termőföldön a tárgyévben bekövetkezett mezőgazdasági káreseményt, valamint az okozott kár becsült mértékét a kárt szenvedett terület szerint illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságához köteles bejelenteni, a káresemény bekövetkezésétől számított 15 napon belül.
A kárt kiváltó mezőgazdasági események – így aszály, belvíz, árvíz vagy fagy – bekövetkezésének azt az időpontot kell tekinteni, amikor a növényi kultúrában a károsodás első alkalommal észlelhetővé válik.
A kárenyhítő juttatás iránti kérelmet három eredeti, a biztosítási szerződést három másolati példányban, személyesen vagy postai úton tárgyév november 30-áig kell beadni a kárt szenvedett terület szerint illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságához – olvasható a közleményben.
MTI