Az utánpótlás nevelése és a szakmai elhivatottság a cél.

BASF

A Magyar Kémikusok Egyesülete és a BASF által alapított Chemgeneration internetes tudásbázis a 2012-es tanévben a virtuális térből belép a laboratóriumok világába és országos turnéra indul. A Chemgeneration Roadshow célja, hogy felkeltse a pályaválasztás előtt álló középiskolások érdeklődését a kémia iránt és támogassa az egyetemi és főiskolai szintű képzések, illetve a tudományág iránt elhivatottak utánpótlását.
Elegendő hallgató, kevés végzős
A felvi.hu 2011-2012-es statisztikájának adataiból* kiderül, hogy idén, országosan kémia szakon 416-an, vegyészmérnöki karon pedig 414-en kezdhetik meg tanulmányaikat. Az igazi problémát nem is az elegendő hallgató, hanem a végzősök száma jelenti, amely a húsz évvel ezelőtti szint alatt marad. A szakirányra felvettek csupán 20%-a fejezi be sikeresen tanulmányait, a tanárok képzésénél pedig a helyzet egyenesen drámai: évente körülbelül csak öten kapnak kémiatanári diplomát. E helyzeten kíván javítani a program, amelynek keretében közel ezerötszáz középiskolás diák végezhet látványos és szórakoztató kémiai kísérleteket felsőoktatási intézmények laboratóriumaiban a Chemgeneration Roadshow keretében.

BASF Hungária Kft.
Budapest-1132
Váci út 30.