Egy hárslevelű, egy zenit és egy tokaji cuvée érdemelte ki a nagy aranyérmet.

magyarno.com

Kecskemét, 2012. november 22.
Oreskó Imre, a házigazda Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke csütörtökön, a verseny kecskeméti eredményhirdetésén emlékeztetett arra, hogy november 8-án Izsák adott otthont a seregszemlének, amelyre 14 borvidék 45 borászata összesen 107 mintával nevezett. A magyar szőlő- és borfajták széles palettáját a megmérettetésen 21 fehér- és 2 vörösbort adó fajta, valamint két pezsgő és egy habzóbor jelenítette meg. A 2007-ben az Év borásza címet elnyerő Frittmann János vezette, neves hazai szakemberekből álló zsűri asztalára a legtöbb kóstolnivaló ezerjóból, arany sárfehérből, kékfrankosból, furmintból, hárslevelűből, cserszegi fűszeresből, kadarkából és Irsai Olivérből került – mondta az elnök.
Jelezte: idén a szigorú ítészek 6 elismerő oklevél, 34 bronz-, 45 ezüst- és 19 aranyérem mellett három pincészet egy-egy borát találták érdemesnek a legrangosabb elismerésre. A Borpalota Borászati és Borforgalmi Kft. 2008-as évjáratú Hárslevelűje, a Geszler Családi Pincészet 2011-es évjáratú Zenitje és a Tokaj Wine Trust Bt. ugyancsak 2011-es évjáratú Tokaj Tündérkönny cuvée-je ráadásul a nagy aranyérem mellett egy-egy különdíjat is kapott.
MTI