Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun és Tolna megyében is jelentős károkat okozott, és főként a csonthéjasgyümölcs-ültetvényeket károsította a március közepi fagy, és hátráltatja az őszi vetésű szántóföldi növények fejlődését is az utóbbi hetek zord időjárása – számoltak be az MTI által megkérdezett szakemberek. Mártonffy Béla, FruitVeB elnöke az MTI-nek elmondta: a hideg márciusi időjárás a kajszi- és az őszibarack-ültetvényeket károsította több helyen, a legnagyobb kárt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gönc környékén szenvedték a gyümölcsösök.

www.flickr.com

www.flickr.com

Hozzátette: a cseresznye-, az alma-, a körte-ültetvények esetében kedvezőbb a helyzet, itt nem voltak jelentősebb károk. Az elnök szerint azonban a magyar termesztésű gyümölcsöknél ellátási gondokkal nem kell majd számolni. A fűtött hajtatásos termesztés esetében jelenleg a fényhiány jelent gondot a növényeknél.A fagykár dél-borsodi térségben elsősorban a csonthéjas gyümölcsöket – a kajszit, őszibarackot, meggyet, cseresznyét, szilvát – sújtotta, de az alma-, a körte- és a dióültetvényeket is károsította. A szőlő még nyugalmi állapotban van, így fagykár a rügyeket nem érte. Bács-Kiskun megyében sem lehet még pontosan felmérni, mekkora kárt okozott az elmúlt hetek időjárása a térségi szőlőültetvényeken és egyéb növényekben – hangsúlyozták az MTI által megkérdezett szőlészek és mezőgazdászok.
MTI