www.pecs.hu

www.pecs.hu

Összesen mintegy ötven tonnányi búzára számítanak a szervezők idén a magyarok kenyere programban, amelynek felét egymagában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ajánlotta fel. A 25 tonna alapanyagot az ország 19 megyéjéből, a területi igazgatóságok közreműködésével gyűjti össze a szervezet. Minden megyében 2-3 átvevőpontot jelölnek ki, ahol a máshonnan beérkező adományokat is fogadják, hogy az augusztusi őrlésre Baranyába szállíthassák a szervezők. A tervek szerint egyébként Pécsváradon sütik majd meg a nemzet kenyerét és az összetartozást jelképező több ezer cipót Szent István napjára. A megőrölt liszt legnagyobb részét pedig idén is a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el, fedezve ezzel a szervezet egy teljes évi étkezési szükségletét.