Kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Kaposvári Állattenyésztési Napok, amely a Kaposvári Egyetem szervezésében valósul meg a Pannon Lovasakadémia területén 2015. szeptember 4. és 6. között. A kiállításon cégünk is képviselteti magát.

Röviden a programokról:

Lesz tenyészállat-kiállítás, ahol showbírálatokra, szarvasmarha-fejési, -nyírási bemutatóra, valamint a felvezetők ügyességi versenyére számíthatnak a látogatók. A hagyományokhoz híven sor kerül a húsmarha-tenyésztési fórumra, a juhtenyésztési fórumra, és az „Állattartás gépesítése” címmel is összejövetelt tartanak a szakemberek.

A Magyar Mezőgazdaság MMG Géppiac Szerkesztősége, a Mezőgazdasági Eszköz-és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ), és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézete (NAIK MGI) szervezésében megvalósuló IV. Állattartás gépesítése konferencia idei témája „A baromfitartás korszerű műszaki és technológiai háttere”. Programra szeptember 4-én, pénteken kerül sor, 13 órai kezdettel a Kaposvári Egyetem új tanügyi épületében, a 164-es előadóban (Kaposvár, Guba Sándor út 40.).

Szintén negyedik alkalommal rendezik meg a KÁN társrendezvényét a Vadgazdálkodási és Vadgasztronómiai Napokat, ismét megnyitja kapuit a Gazdaudvar is, ahol a kicsiknek veteményessel, állatsimogatóval készülnek.

A rendezvény ideje alatt látogatható lesz a térség vadállományát és vadgazdálkodási feladatait bemutató 1500 négyzetméteres Vadaspark is, valamint számos színpadi produkcióra és az elmaradhatatlan népi iparművészeti termékeket bemutató vásárra is számíthatnak az érdeklődők.