A rendkívül energikus, szemmel láthatóan minden helyzetben jó szándékú, a kétkezi munkában hívő Tóth Ágnes le sem tagadhatná, hogy vonzódik a vidéki élethez, az állatokhoz.

Ennek egyik megnyilvánulása, hogy nagyon szeret mesélni, múltat, hagyományokat idézni. Nem titkolt „déja vu” érzésről beszél, meg arról, hogy a történelem ismétli önmagát, hiszen dédnagyanyja is Ágnes volt, és mérte a tejet a falubelieknek, ahogyan ő is ezt teszi, amióta teheneik vannak. Hovatovább nem csak erről van szó, hiszen amiről mesél, azt szinte maradéktalanul meg is valósították párjával, az Erdélyből elszármazott, érett gondolkodású, gyakorlatias Újlaki Sándorral néhány év alatt.

Tóth Ágnes budapestinek vallja magát, de azonnal hozzáteszi, hogy rákospalotai gyökerei vannak, ahol a peremkerületi térségben mai napig foglalkoznak állattartással, gazdálkodással az emberek. Számos területen megmérette magát, legtöbb időt a virágkereskedelemben töltött, üzletei voltak, állandó mozgásban volt. Szerette, amit csinált, és mások is szerették, ezért látogattak be hozzá. Jó kapcsolatteremtő és emberszerető hírében állt mindig, élvezte, hogy saját maga miatt látogatják, valamint azért a produktumért, amit két kezével előállított.

tovább